Nav jótanács

A vállalkozók többségének véleménye szerint a könyvelő csak a számlák rendezésével foglalkozik és ezért a tevékenységért elég egy nagyon alacsony díj. Aki olcsó könyvelőt választ, nem biztos, hogy minőségi könyvelőt kap.

A könyvelőknek nem csak a számlák rendezése a feladata, hanem az iratok alapján rengeteg adónemre vonatkozóan készítenek bevallásokat, tájékoztatják az ügyfeleket a rájuk vonatkozó törvényi változásokról. Azt azonban ne felejtsük el megemlíteni, hogy a különböző bevallásokat papír formában is meg kell őrizni (ami nem kis költséget eredményez a könyvelőknek). Adott esetben NAV ellenőrzéskor is be kell mutatni a papír formátumú bevallást, nyilvántartást.

A NAV adóellenőrei azokkal a könyvelőkkel dolgoznak szívesen, akik mindig elérhetőek, az ellenőrzéskor pontosak, az iratanyaguk rendezett, könnyen és gyorsan áttekinthető, ezáltal a „bárki számára az ellenőrizhetőség” követelményét is teljesítik. A pontosság mellett fontos még a szaktudás, gyors ügyintézés, a könyvelőprogram korszerűsége is, mert ha ezek hiányoznak már egy egyszerű szúrópróbaszerű ellenőrzéssel is hamar megállapítják az adóellenőrök a mulasztást, hanyagságot, és ezzel jelentős összegű bírság kiszabását kockáztatja az adózó.

Ne lepődjünk meg, ha a könyvelési díj 20-30.000 Ft nettó összeg körül mozog egy kezdő cégnél, persze ez az ár eltérhet a vállalkozás tevékenysége, a számla mennyisége és a számfejtendő létszám függvényében. Nem csak a szaktudást, de a különböző programok frissítését is meg kell fizetni.

Ha úgy érzi, hogy a könyvelője nem tájékoztatja megfelelően, akkor érdemes egy másik könyvelőt keresnie, de előtte körültekintően tájékozódjon a szolgáltatás minőségéről.